Időről időre érdemes étböngészni a geekből selyemfiúvá feltámadott drágazseni Marc Jacobs
oldalát. Számomra mindenképpen pirospont, hogy nem dizájnolta túl a honlapot, vagyis LEHET használni az oldalt. Egyébként teljesen azt adja, amit a márka maga is: felsőkategóriás h&m - és ezt nem sznob gonoszságból mondom, mert nekem semmi bajom a h&m-mel, sőt! nem is ez a lényeg, hanem, hogy a méltán elfeledett winona ryder kedvenc tervezője eszméletlen cuki férfi kollekciót alkotott 2008-ra. Sajnos egyelőre nem sikerült megtalálni a módját, hogy képet importáljak ide, mert mittomén, de legalább akit érdekel, az egyből megnézi majd biztosan mindet. Külön felhívnám a figyelmet az olyan finomságra, mint a szemüvegkeret, ami tuti befutó lesz a sasszeműek körében is. Az egyetlen, amit kifogásolok, az egy darab nyeklőnyaklómarionett androgün -jobb napjain- fiúcska modell, akire még ránézni is pedofília. Kicsit bonyolíthatta volna a lookbookot pár karakterrel, ez így nekem túl direkt. (ld. pl. 2007/ősz)
Ami biztos, hogy a női vonal nem győzött meg, egy-két gyenge kivételtől eltekintve. Ki-ki megnézheti, és véleményt formálhat, erről most nincs is kedvem többet írni. Viszont mindenképp érdemes csekkolni a special items szekciót, mert itt szó szerint kincsekre lehet találni. Egyik szívemcsücske ez a karkötő. A dolog önmagáért beszél, kis 80-as évek, de letisztultabb formában, matt, dagi műanyag. Nem a kék a kedvencem, hanem a szürke, de arról nem találtam képet. Van még piros, fekete, fehér, sötétkék, és ami a legjobb: hogy csupán 25 dollárba fáj a dizájner cucc!;)

Van ám itt még sok gagyiság is -őszintén szólva a legtöbb az-, no de ezek biztosan marcnak sem a kedvencei.
Ja, és még egy darab a kötelező vans-es együttműködés eredményeképpen:

Pifff... Hát vicces, ja..